Kalandozás a Magas-Tátrában!

2018.06.07-10

 Körtúra bringával, vagy gyalogtúra bakancsosan!

 Ezt a túraprogramunkat párhuzamosan, egy időpontban 2 fajta túra nemben szervezzük,

kerékpáros és gyalogos túra formájában.

Tisztelt Érdeklődők! A rendelkezésre álló helyek erre a programunkra elfogytak! 

Ezért több jelentkezést már nem áll módunkban elfogadni!

 

Számunkra is még kevésbé ismert vidékre szervezzük a június eleji túránkat, hiszen a történelmi Felvidéken található csodálatos Tátra vidékének bakancsos és (vagy) bringás „bejárása” eddig még nem szerepelt egyesületi programjaink között.  (Méltatlanul!!) Ez évtől viszont szeretnénk ezt a vidéket is folyamatosan megismerni, bebarangolni, meghódítani mind gyalogosan, mind pedig kerékpárral.

Ez alkalommal (is) a közös autóbuszos utazást választottuk, hogy együtt jussunk el a világ legkisebb kiterjedésű magas-hegységébe Szlovákiába, az impozáns Magas Tátrába!

 

A bringások Mokrán Zoli vezetésével a „Tátra nagy-kört” teljesíthetik 3 nap alatt a Poprád,- Ótátrafüred,- Zakopane, Liptószentmiklós,- Csorba-tó,- Poprád útvonalon. Össz. táv: kb.210km, több erős emelkedővel és hosszú lejtőkkel tűzdelve. Ám az egész túra alatt hihetetlen panorámában lehet része annak aki bevállalja ezt a nem mindennapi  bringatúrát a Kárpátok gyöngyszeme körül .

 Bringás szállások, pihenőhelyek, útvonalak a túra során:

1.nap, este (közösen a gyalogtúrásokkal) Poprádon a Hotel Satel-ben. (félpanziós ellátással) egy közös rövidebb könnyű gyalogtúrát követően (a gyalogtúrásokkal együtt) mely a gyönyörű Tarpataki vízeséseket érinti. (részletek lejjebb)

2.nap, tekerés: Ótátrafüred—Zakopane / kb.65km/ - este szállás egy Zakopanei panzióban.

3. nap, tekerés: Zakopane --Liptószentmiklós /kb.80km/  szállás a Liptói –tó partján kempingben,  faházakban, vagy panzióban.

4.nap, tekerés: Liptói-tó,—Csorba-tó,—Ótátrafüred, (vagy Poprádig) /kb.65km/

 

Figyelem:

 A bringa túra alatt az étkezéséről és az egyéb energia beviteléről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Kivéve az első napon, Poprádon, ahol meleg vacsora és másnap reggel svédasztalos reggeli is jár a szálláshoz a Hotel Satelben, valamint a 3.nap reggel amikor is Zakopanei panzióban reggelit is kapunk!!  Élelmiszerboltok, vendéglők a túra során az út mellett sok helyen előfordulnak,  ezért nagyon sok mindent nem kell pluszban cipelni… (költőpénznek főképpen eurót érdemes hozni!! ) A kerékpárokon csak váltóruhát, tisztálkodási eszközöket, esőkabátot, fürdőruhát, (megyünk fürdőbe is) és egyéb személyes dolgokat kell elcsomagolni, + mindenkinek minimum 1db kerékpárbelső gumit is! (oldaltáskák ajánlottak) A szállásokon ágyneműt és törölközőt is kapunk.

Amit legfőképpen hozni kell: 1db a hegyvidéki kerékpártúrára is alkalmas kifogástalan állapotú és a kötelező tartozékokkal felszerelt kerékpár. A tökéletes és erős fék(ek) ennél a túránknál kiemelten fontosak! Kérjük ezt szem előtt tartani! Ez a bringatúra főleg kisebb forgalmú közúton zajlik majd. Kijelölt kerékpár út, vagy kerékpársáv kb 10%-ban fordul elő csak utunk során.

  (Kék színű nemzetközi TB kártyáját mindenki érvényesítse addig, és hozza is magával a túrára!)

A bringások a kerékpárjaikat a túra indulását megelőző napon este tehetik fel majd a szállító trélerre (egy a későbbiekben meghatározott helyen és időben) Békéscsabán.

A további részleteket folyamatosan közöljük majd a regisztrált jelentkezőkkel, illetve a programmal kapcsolatban kérdéseket Mokrán Zoltán túravezetőnek lehet feltenni a 30/9535432-es telefonszámon, vagy a mokranzoltan@gmail.com e-mail címen.

Magas Tátra körtúra 2 részben

4 fiatalember túrája a Tátra körül, szinte ugyanazon az útvonalon amelyen mi is tekerni fogunk :

1 rész:  a Tátra Déli oldalán

2.rész: a Tátra Északi oldalán

 

  ________________________________________________________________________________________________________________________________

 

A gyalogtúrások minden nap szervezett gyalogtúrán vehetnek részt, amelyet a népszerű Hazajárók honismereti televíziós sorozatból is ismert Tátrai túra és idegenvezető Scheirich Laci bácsi vezet majd. Laci Bácsi szerencsére elfogadta a felkérésünket és Ő vele előzetesen egyeztetve az alább olvasható tartalmas túraprogramot állítottuk össze.

 Bizton mondhatjuk, hogy Laci bácsi személye, helyismerete és tapasztalata az egyik fő záloga a tervezett Tátrai bakancsos programunknak.

 Néhány epizód a Hazajárók sorozatból, amelyben Laci bácsi is feltűnik és a tervezett túráink helyszínei is itt-ott megjelennek.

 

 Gyalogos túrák részletesen:

1nap.  június 07 (csütörtök)

 

 Indulás (mindenkinek) reggel 05:00-kor Békés Penny áruház parkolójából, majd 05:20-kor Békéscsabáról a vasútállomás melletti Penny parkolóból. Folyamatos utazás Békéscsaba-Debrecen, Miskolc, Kassa, Eperjes, Poprád, Ótátrafüred útvonalon.

Érkezésünk a Tátra „aljába” előreláthatólag a kora délutáni órákban. Itt találkozunk a helyi vezetőnkkel, Laci bácsival is.

Első túraprogramunkat még ezen a délután gyalogosan járjuk végig (közösen) mind a két túra-nem képviselőivel:

Ótátrafüred – Tar-pataki-vízesések

Útvonal:

Tarajka (1284 m) Bilík-menedékház,– Tar-pataki-vízesések elágazás, Nagy-vízesés (1226 m) – Kis-vízesés (1258 m) – Rainer-rét (1290 m) –  a kék jelzésen Rainer-rét elágazás (1304 m)  – Óriás-vízesés (1330 m) – vissza a piros, majd kék jelzésen Rainer-kunyhó,– Kis-vízesés, – Rejtett-vízesés, (1247 m) – Nagy-vízesés (1226 m) –a sárga jelzésen Hosszú-vízesés, -Ótátrafüred

 Ótátrafüredről a zöld jelzésen indulunk észak felé, a Tarajkára közlekedős sikló alsó állmásától. Rövid szakaszon együtt haladunk a Tarajkára vezető, (télen szánkópályaként is használt) aszfaltozott úttal, majd továbbra is az egykori erdőben haladva érünk fel siklóvasút felső állomásához. A Tarajkáról továbbra is a zöld jelzésű turistaúton megyünk tovább, a Bilík-menedékházat magunk mögött hagyva  ereszkedünk le a Tar-pataki-vízesések melletti elágazásig. Innen egymást követik a Rainer-rét alatt egyesülő Kis- és Nagy-Tar-patak szebbnél-szebb vízesései. Először a Nagy-vízesés, aztán a Rejtett-vízesés, végül a Kis-vízesés kaszkádja következik a sorban. A vízeséseket magunk mögött hagyva hamarosan megérkezünk a Rainer-rétre, a Rainer-kunyhóhoz. A Rainer-rétről átmegyünk a Nagy-Tar-patak hídján, és immár a piros jelzésen hosszan emelkedő úton érkezünk meg a leginkább ismert és népszerű Óriás-vízeséshez. Innen ugyanezen az úton visszamegyünk a Rainer-kunyhó melletti elágazásig, ahonnan a kék, majd az abból kiinduló zöld jelzésen folytatjuk utunkat. A sárga jelzésű turistaút elágazása alatt található a negyedik Tar-pataki vízesés, az Alsó-vízesés, és innen már a sárga jelzésű turistaúton a Tar-patak mentén érkezünk vissza a kiindulási helyünkre Ótátrafüredre.

Az út nehézsége: könnyű. (Kevésbé felkészült turistáknak is ajánlható túra.)

Az útvonal teljes hossza:  10-12 km. (kb 4-5óra)

Legmagasabb pont: Óriás-vízesés (1330 m)

Legalacsonyabb pont: Tátraerdőfalva (915 m.)

Szintkülönbség: 499 m

A „bemelegítő” túránk után Visszaülünk a buszba és a közeli Poprádra megyünk közösen a helyi ***Hotel Satelbe. Ebben a kitűnő hotelben töltik a gyalogtúrások mind a három éjszakájukat bőséges félpanziós ellátás mellett. (a bringások csak az első éjszakán lesznek ennek a hotelnek a vendégei.)

 

 

2. nap (június 08 péntek)

A bőséges reggelit követően kerékpáros és gyalogos túratársak kettéválnak és elkezdődik mindkét csapat önálló túraprogramja.

A bringások Ótátrafüredtől Zakopánét veszik célba, a gyalogosok pedig a  Zöld-tó vidékére indulnak ezen a napon.

 

Zöld-tó és vidéke –  (1550 m.)

Poprádról az autóbuszunkkal a Tátralomnic szomszédságában található Fehér-víz (Biela voda) nevű parkolóba megyünk, ahonnan már gyalog folytatjuk utunkat felfelé a Késmárki-Fehérvíz-Völgyében. A kb. 7-8 km. hosszú völgy (Dolina Bielej vody Kežmarskej) a legkeletibb völgy a Magas-Tátra déli oldalán. A völgy alsó részén erősen beerdősödött, felső részén pedig három nagyobb völgyre, mégpedig az Elülső-Rézaknák-völgyére (Predné Meďodoly), a Fehér-tavi-völgyre (Dolina Bielých plies), valamint a turisták és hegymászók körében rendkívül népszerű Zöld-tavi-völgyre (Dolina Zeleného plesa) nyílik szét. Utóbbi völgyet egy nagyon látványos szikla-amfiteátrum veszi körül.  Az indulásunk után gyönyörű fenyvesben, majd törpefenyők között kanyarog ösvényünk, melynek kisebb tisztásairól már útközben is szép kilátás tárul elénk. Mintegy három-négy óra gyaloglás után érkezünk meg a Magas-Tátra egyik legszebb völgykatlanában, az elragadóan bájos Zöld-tó partján álló Zöld-tavi menedékházhoz. A tavat olyan hatalmas, ég felé törő tátrai csúcsok szegélyezik, mint pl. a Weber-csúcs, (2514m) amely a Magas-Tátra legmagasabb függőleges sziklafala (több mint 900 méter), a legendákkal övezett, a tóból szinte kinőni látszó Karbunkulus-torony, (2137m) vagy a sziklamászók körében rendkívül kedvelt Zerge-csúcs. A menedékházban megpihenhetünk és étkezhetünk is. Ha az időjárási körülmények és az erőnk is engedi, akkor még a hátralévő időnkben, a Fehér-tói völgyben egy körtúrát is teszünk levezetésként.. Estére (vacsorára), visszaérünk Poprádra a szállásunkra. Pihenés!

 

3.nap (június 09. szombat)

  • „Szepesi” Öt-tavi-katlan, Téry Ödön-menedékház

Erre a napra tervezett túránk az egyik legklasszikusabb túraútvonalon halad a gyönyörű Magas Tátrában. Nagy pozitívuma, hogy viszonylag kényelmesen teljesíthető... és ezzel együtt valós bepillantást nyerhetünk a hegység igazi szívébe. Egy nap alatt oda-vissza meg lehet járni, vagy ha rászánjuk magunkat, akkor még kőrtúrát is csinálhatunk belőle. (viszont az már egy erősebb, embert próbálóbb útvonal!!)

A bőséges reggeli után újra a bérelt autóbusszal érünk-e napi túránk kiindulópontjára! Ez alkalommal a Tarajkára (Hrebienok) vezető felvonó alsó állomásától indulunk ahol most a siklót is igénybe vesszük, hogy ne húzzuk a drága időt, amit a látványosabb szakaszokon „odafönt” is tölthetünk ez alatt.. Miután kiszálltunk a felvonó felső állomásnál (1285 m), a piros jelzésen (Magisztrále) folytatjuk utunkat. Körülbelül 20 perces sétával érjük el újra az Óriás-vízesést (Obrovský vodopád), ahol szusszanhatunk is egyet megcsodálva ismét ezt a 20 méter magas zuhatagot. A vízeséstől az út már határozottabban emelkedik, és Magisztráléra (Tátrai felső szinti kiemelt Turista út piros jelzéssel) jellemző „sziklaburkolaton” haladunk. A következő állomás a Zamkovszky-menedékház (Zamkovského chata), Tarajkától kb.50 perc; 1475 m), innentől már végig a zöld jelzésen kell majd folytatni tovább utunkat. Hamarosan a Kis-Tarpataki-völgyben (Malá Studená dolina) találjuk magunkat, ahonnan már megpillanthatjuk a tófal tetején a Téry Ödönről elnevezett impozáns menedékházat (Téryho chata). Ne ijedjünk meg, a túránk nagyobb és nehezebb része még hátra van!  Végig a patak mellett követjük az utat, festői tájon. Jobb oldalról a Lomnici-gerinc emelkedik mellettünk, tagolt és rendkívül vad tornyokkal.

Lomniczi gerinc
Lomnici gerinc

15-20 perces kaptató után érdemes figyelni. Balról közvetlenül az út mellett egy hatalmas lapos szikla mellé érünk. Ez a Tüzelőkő. Ösvényünkről egy kitaposott csapáson bemászhatunk alá. A mai napig megfigyelhető az áthajló sziklatetőt beborító korom, hiszen a Téry-menedékház 1899-es (!!!) megépülése előtt ez a Tüzelőkő jelentette a menedéket a völgyben járó kincskeresők, zergevadászok és hegymászók száméra. A Lominici-csúcs első megmászását is innen vitte végbe Robert Townson skót hegymászó 1793-ban. Újabb 20perc kapaszkodás után érjük el a tófal alját és ezzel együtt megkezdjük a legmeredekebb szakaszát a túránknak. Az út itt erősen cikázik felfelé, egyre szebb panorámát nyújtva a völgyre és a környező csúcsokra, gerincekre. További 40-50 percet kell még kaptatnunk felfelé, amíg újra előbújik a hatalmas sziklák mögül a menedékház. Innen már nem vagyunk olyan messze…, csak pár meredekebb szakaszt kell még magunk mögött hagyni, mielőtt felérünk az Öt-tavi-katlan szélére (2015 m). Itt érdemes megfordulni és visszatekinteni a völgyre; nehéz szavakkal leírni ezt a tájat!! A menedékházba érve jöhet a megérdemelt „csúcs-sör”. (mert megérdemeljük) A továbbhaladásról együtt dönt a csapat. Ugyanis a menedékháztól még feljebb lehet menni, es átkelni a Vörös-torony-hágon (Priecne sedlo) (+ 350 m emelkedés). A lefele vezető út a szomszéd (Nagy-Tar pataki) völgyben vezetne a Hosszú-tavi-menedékhaz érintésével...

Estére visszatérünk a Poprádi szállásunkra. Vacsora. Pihenés.

Téry Ödön menedékház
Téry Ödön menedékház

 

4.nap június 10. (vasárnap)

  Csorbai-tó és környéke

 

A Csorba-tó (1346 m) a legismertebb és a leglátogatottabb Tátrai tengerszem. A történelmi Csorba-i község határában található, ahonnan a neve is származtatható. Manapság az egyik leg közkedveltebb turisztikai centruma a vidéknek. Először 1644-ben Frölich Dávid említi a Bibliotheca seu Cynosura Peregrinantium című művében. Az id. Buchholtz György 1719-ben említést tesz az itteni erdő széli cirbolyafenyő és törpefenyő olajának desztillálásáról. A Csorba-tavat és környékét a szénégetők, vadászok, favágók és a gyógynövénygyűjtők már a turizmus fellendülése előtt is jól ismerték. Történt, hogy a Csorba (Štrba) község lakosai fenyegetőztek és 1860-ban meg próbálták leereszteni a Csorba-tavat, hogy az "értéktelen pocsolya" helyén értékes legelőt nyerhessenek. Szerencsére a környékben lakó és gazdálkodó nemesi Szentiványi család ezt megakadályozta. 1901-ig a Szentiványi család tulajdona volt a terület, melyet viszont ekkor a Magyar királyi kincstár végleg felvásárolt tőlük.
    A tóba a XIX. század végéig mesterségesen halakat is telepítettek és télen a jegét kitermelték (a jege különösen tiszta volt, ezért nagy volt iránta az igény - Budapestre, Berlinbe és Bécsbe is hordták).

Ennél a gyönyörű tó-nál és annak környékén teszünk rövid túrát az utolsó napunk délelőttjén ahova terveink szerint a Bringás túratársaink is befutnak majd a kora-délutáni órákban. Ezután újra velük egyesülve indulunk hazafelé Magyarországra, a bérelt autóbuszunkkal.

Csorba-tó
Csorba-tó

A Túraprogram előrelátható részvételi költsége:  46000Ft

Egyesületünk tagjai számára:43000 Ft

Amely tartalmazza:

  • A különjáratú autóbuszos utazás teljes költségét.
  • A bringások kerékpár szállítását, az első napi félpanziós ellátásukat, valamint a második napi reggelijüket is.
  •   A szállások díját.
  • A gyalogosok félpanziós ellátását a hotelben.
  • A szervezés és a túravezetés költségeit.
  • Az egyesületi hozzájárulást.

 

A regisztrált jelentkezőktől 10 000Ft  (Útiköltség hozzájárulást)  kérünk átutalni az Egyesület számlaszámára mely egyben helyfoglalónak is tekintendő. A befizetéskor a közlemény rovatba kérnénk feltüntetni a „Tátra 2018" kifejezést valamint a befizető túratárs nevét is, a könnyebb azonosítás érdekében.

Százlábú Egyesület OTP 11733003-20120564

Figyelem!

Jelentkezéseket csak időrendben tudunk elfogadni!

Maximális létszám: Gyalogos túrázók 16fő!

Bringás túrázók 10fő!

 

Tisztelt Érdeklődők! A rendelkezésre álló helyek erre a programunkra elfogytak! 

Ezért több jelentkezést már nem áll módunkban elfogadni!

 

Jelentkezéshez kérjük 

 

KATTINTSON IDE

és töltse ki a regisztrációt.

  Tagja kíván lenni Egyesületünknek? 

MEGÉRI!

A részletekről ITT OLVASHAT!