Húsvétolás Kalotaszentkirályon!

Kirándulás Kalotaszegre és környékére könnyű túrákkal,

sok-sok látnivalóval és élménnyel!

2018. 03.30--04.02

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ez évben is programot szervezünk a Húsvéti ünnepek alatt  Kalotaszegre és környékére.  Szállásunk, és kitűnő ellátásunk az idén is a varázslatos kalotaszegi tájegység turisztikai központjának tartott Kalotaszentkirályon lesz. Ez az igen tartalmasra tervezett programunk egyveleget képez a kalotaszegi vidéken fellelhető gyönyörű természeti, és épített értékek megtekintésével, bejárásával, valamint e környék méltán híres néprajzának, hagyományainak, kultúrájának megismerésével.  Mindezt megkoronázva azzal, hogy ezt éppen a húsvéti ünnepkörben tesszük, amikor az ünnepi hagyományok még aktuálisabban és kiemeltebben jelennek meg számunkra. A környékbeli hagyományőrző magyar-ajkú falvak, a ma is élő gyönyörű népviseletek, a varrottas kézimunkák, a faragott fakapuk, a kopjafás temetők, a református templomok, (azok gyönyörű festett, kazettás mennyezettei) a valódi autentikus, helyi népzene varázsa, életre szóló élménynek ígérkezik minden résztvevő számára.

A programjainkhoz szervesen hozzá tartozó szokásos könnyű túráink (sétáink) ez alkalommal sem maradhatnak el. Célpontjaink most elsősorban a környéken található Sebes-Körös és a Szamos mellékágainak mentén sorakoznak fel. Fő témánk ezúttal természetesen a tavaszi vízbőség adta látványos patakok, folyók, vízesések, és hatalmas völgyek közé szorított víztározó tavak lesznek. De alkalmunk lesz e csodás hegyek között áttörő folyóink szorosaiban, szurdok-völgyeiben és azokban megbúvó ámulatba ejtő cseppkő-barlangjaiba is látogatást tennünk.

Utazás közösen, különjáratú autóbusszal, túra- és csoportvezetéssel.

 

1. nap

Indulás, felszállási lehetőség: 2018. 03.30-án (nagy péntek) reggel, a szokásos helyszínekről:

  1. 05:40 Békés, Penny áruház parkolója
  2. 06:00 Békéscsaba Vasútállomás melletti Penny áruház parkolója
  3. 06:20 Békéscsaba, Lencsési úti buszmegállók
  4. 06:50 Gyula, Penny áruház parkolója

Útvonal, folyamatos utazással: Békés, Békéscsaba, Gyula, Sarkad, Nagyszalonta, Nagyvárad, Élesd, Körösrév, Révi-szoros.

Első programunk alkalmával az autóbuszról leszállva a csodálatos Révi-szorosba látogatunk, ahol a Sebes-Körös mentén könnyű gyalogtúrát teszünk a festői völgyben. Sétánk során útba ejtjük a híres Zichy-cseppkőbarlangot is, melyet idegenvezetés mellett magunk is megcsodálhatunk.

A néhány km-rel keletebbre Körösfőnél eredő Sebes-Körös, itt a Révi-szorosban tör át a Bihar-hegység, a Királyerő, és a Réz-hegység között. A középkorban itt volt Erdély egyik kapuja, hiszen ekkor még a Királyhágót nem használták…  A híres szoros, gyönyörű mészkőhegyek, és sziklák között, kb. 5 km hosszan, Körösrév falutól Vársonkolyosig húzódik. Rövid, könnyű sétánk alkalmával ezt járjuk végig.

Ezt követően az autóbuszra visszaszállva rövid utazással érünk a Királyhágóba ahol pihenőt tartunk. Tiszta időben innen gyönyörű panoráma tárulhat elénk a körülöttünk elterülő csodálatos vidékről.

Ezután autóbuszunkkal a nemzetközi főútról letérve a Jád (patak) völgyében folytatjuk tovább utunkat, hogy meglátogassuk a gyönyörű természeti környezetben megbúvó Lesi-tavat és környékét.  A tó maga egy gyűjtőtó, amelynek felülete 148 hektár, s a benne tárolt vízmennyiség elérheti a 28,3 millió m³-t. A Jád patak felduzzasztásával 1973-ban létrehozott mesterséges tó az utóbbi 25 évben igen népszerű kirándulóhely lett, bár a benne lévő tárolt víz mennyisége az utóbbi években igen rapszodikusnak mondható….

Folytatva tovább utunkat az autóbusszal, egy vízválasztó hegygerincet magunk mögött hagyva a Dragan-völgyébe érünk, hogy a másik hatalmas gyűjtőtavat, a Dragan-víztározót is meglátogassuk melynek Román neve: Floroiu-tó.

 

 Dragan-víztározó

Ez a monumentális völgyelzárógát és az a látvány, amely elénk tárul ezen a magas, hegyekkel ölelt festői helyen, igazán pazar élményt ígér mindenki számára.

 

Rövid pihenő és „fotózkodás” után újra busszal megyünk tovább a következő programunk helyszínére a Kis-Sebes völgyébe, ahol középkori eredetű Sebesi vár romjaihoz látogatunk.

Csucsától keletre, a Sebes-patak és a Sebes-Körös találkozásánál található magaslaton áll Erdély és Kalotaszeg egyik legrégebbi végvárának számító Sebesi várnak romjai. Nevét valószínűleg az alatta folyó gyors vizű patakról kapta, de egykoron nevezték Kalotaszeg várának is. Sebesvár története a római korig nyúlik vissza. A környéken végzett ásatások szerint a várheggyel szemközti dombon előbb dák, majd a rómaiak idejében Resculum nevű határtelepülés állt, melyet a Kolozsvárra vezető úttal együtt – egy a mai vár helyén álló – castrum őrzött. A római erődítmény a népvándorlás idején megsemmisült. Helyén később földvárat emeltek, amely az 1241-es nagy tatárjáráskor pusztult el. A földvár helyén, valószínűleg a 13. század második felében építették fel a Geregyiek a mai kővárat.

A múltbéli erődítményt a buszról leszállva némi emelkedővel tarkított rövid sétával érjük el.

 

A Sebesi Vár
Sebesi vár

 Ezután, ha időnk még engedi, akkor a máig működő Kis-sebesi vízimalomhoz és ványolóhoz is ellátogatunk.

Estére érünk Kalotaszentkirályra, ahol szállásunk, félpanziós ellátásunk és programjaink jó része is lesz az elkövetkező néhány napban, a méltán híres helyi falusi vendéglátás keretein belül.  Szállásunk, elhelyezésünk a csoportunk részére 3 db, egymáshoz közeli, családi panzióban, 2-3-4 ágyas szobákban lesz.  Bőséges vacsoráink és a reggelijeink közösen: a helyi ízek és zamatok felhasználásával, eredeti falusi környezetben. (egy nagy csűrben…)

 Figyelem! Ezen a napon Nagy Péntek Ünnepe van! Ezért lehetnek olyanok akik a böjt napját szigorúan betartják. Számukra a Püspök Panzióban (ahol a közös vacsoránk is lesz) készülnek ezen az estén böjti (húsmentes) étellel is. Ezt viszont nekünk jelezni kell legkésőbb a program előtt egy héttel! Ez okból kérnénk azokat akik ezen az estén ilyen típusú étkezést szeretnének kérni, hogy  jelezzék ezt számunkra (e-mailban: info@szazlabu.hu)

2. nap

 Reggeli után újra buszra szállunk és ellátogatunk a Vigyázó-hegység (Vlegyasza) tövéhez, ahol könnyű gyalogtúra formájában látogatunk el a csodálatos természeti környezetben megbúvó Havasrekettyei „Székelyjó”-vízeséséhez.  A erdei úton zajló sétánk alkalmával  (minimális szintemelkedés mellett) oda- vissza kb.10 km-t teszünk meg.

A Havasrekettyei Székelyjó-vízesés Ezután még ellátogatunk Magyarvalkóra is ahol a XIII. sz.-i kazettás mennyezetű ódon erődtemplomba kérünk bebocsájtást.

Estére visszatérünk Kalotaszentkirályra, ahol a közös vacsoránk után húsvéti programként tojásfestésen vehetünk részt, a helyi lányok asszonyok közreműködésével. 

3. nap

(Húsvét Vasárnap)

Reggeli után találkozó a falu központi részén található műemlék jellegű, református templom előtt. Népviseletbe öltözött "pompás magyarok” bevonulása a templomba.

A vasárnap délelőtti ünnepi istentiszteleten a templomban részt lehet venni mindenkinek, de nem kötelező. Aki úrvacsorát szeretne venni, az a földszinten foglalhat majd helyet, aki nem, az a hátsó karzaton.

Az eredetileg Árpád-kori katolikus erődtemplom ma már kazettás mennyezetű református templomként funkcionál – eredeti építés ideje XIV század. Haranglábja és harangja, Mátyás király korabeli (1481)

Az ünnepi istentisztelet után közösen elsétálunk Ady Endre hársfájához és emlékművéhez a Kalota-patak partjára.  E fa alatt, és e helyen írta meg a költő az egyik legszebb lírikus versét a Kalota partján-t.

„Pompás magyarok, templomból jövet
Mentek át a Kalota folyón
S a hidat fényben majdnem fölemelte
Az ölelő júniusi Nap.”

(részlet)

Ezután ismét buszra szállunk, hogy egy rövid utazást követően ellátogassunk a hatalmas Bélesi-tóhoz (Jósikafalvi-víztározóhoz) is, ahol 1849.  július 6-án a Vasvári Pál állttal vezetett magyar nemzetőr csapatok vereséget szenvedtek a lesből rájuk támadó román „népi” felkelőktől.  A márciusi ifjak egyik legmeghatározóbb vezéralakja (Vasvári Pál) is itt és akkor vesztette életét.

A Bélesi-tó (Jósikafalvi-víztározó)

 Az 1050 méteres tengerszint fölötti magasságban található Bélesi-tó (más néven: Jósikafalvai-víztározó) egy, a Gyalui-havasokban elhelyezkedő mesterséges víztározók közül, mely a Pádisi fennsíkról eredő Meleg-Szamos vizét duzzasztja fel. Története 1978-ig nyúlik vissza, amikor is elkezdték a kereszt-gát építését.
A 93 méter magas, 420 méter széles völgyzáró kereszt-gát kb. 230 millió köbméter vizet képes maga mögé utasítani 835 hektár területen. A tó leghosszabb ága 22 km de e mellet még egy 7, illetve egy 2 kilométer hosszú mellékággal is büszkélkedhet. Mélysége néhol eléri a 130-140 métert is
.

A Bélesi-tó (Jósikafalvi-víztározó)

 Ezután délután visszatérünk Kalotaszentkirályra, ahol már várnak minket házigazdáink igazi szabadtéri flekkenezéssel, báránysütéssel!!

A délután és az est további részében a helyi fiatalok közre működésével igazi népviseleti, és néptánc bemutatóban lesz részünk ami alatt valódi autentikus kalotaszegi népzene szólal meg a Kárpát-medence egyik legelismertebb   prímásának „Kiscsipás” (Varga István) és bandájának jóvoltából.  Sír a hegedű, kontrázik a brácsa, dörmög a bőgő…  Kezdetét veszi az esti húsvéti mulatság a nagy csűrben.  Az esti zenés programot a közös táncház zárja egészen végkimerülésig…

 

4. nap

Reggeli után búcsút veszünk vendéglátóinktól és Kalotaszentkirálytól.

Az autóbuszunkkal ezután a Királyerdő-hegységet átszelve először a Cutilor-szurdokhoz látogatunk. A gyönyörű mészkő sziklafalak között húzódó festői szorost rövid gyalogtúra

A Cutilor-szurdokban

formájában járjuk végig egy kis patak mentén.

Ezután újabb rövid buszozással érünk a Mézgedi-cseppkőbarlanghoz (Meziád), mely lélegzetelállító cseppkő-képződményeivel és monumentális méretével kápráztat el minket.

(belépő 10 Lei) A barlanglátogatás és némi pihenő után búcsúzunk e csodálatos vidéktől és utunkat hazafelé vesszük.

Útközben, ha időnk engedi, akkor még felkapaszkodunk (gyalogosan) a Pontoskőre is, mely egy igazi tanúhegy a Fekete-Körös mentén. Ez a látványos természeti képződmény  a Bihari-hegység, valamint a Béli-hegység között húzódó Belényesi-medencét lezárva „őrködik” évezredek óta és a vidék egyik leglátogatottabb kilátópontja is egyben. Tetejéről tiszta időben csodálatos panoráma tárul elénk a magunk mögött hagyott Erdélyi-szigethegységről és a Belényesi-medencéről.   Ezután visszaülünk autóbuszunkra és folyamatos utazással érünk haza Magyarországra az esti órákban.

Fontos!

A könnyű gyalogos túráinkra az alábbi kiegészítőket ajánljuk hozni:

Esőköpeny, sapka, kényelmes és erős, hosszabb gyaloglásra, túrázásra alkalmas cipő (ha lehet akkor bakancs vagy sportcipő, kemény talppal!!) napsugárzástól védő krém, kis hátizsák, vegyes, sportosabb ruházat.

A programunk ideje alatt Kalotaszentkirályon félpanziós ellátásban lesz részünk, mely bőséges reggelit és estebédet tartalmaz.  Az ellátásunk a pénteki vacsorával kezdődik és Hétfőn reggelivel ér véget. Az egyéb kiegészítő étkezésről mindenkinek magának kell gondoskodni. Útközben lesz alkalmunk élelmiszer boltba is bemenni, de a faluban is vásárolhatunk magunknak egyéb élelmiszert. Romániában a hivatalos pénznem a Ron (Lei). Kérnénk ezt figyelembe venni! Egyéb költőpénzként pl. belépőkre kb. 20 Leit kell számolni.

Utasbiztosítás megkötésére senkit sem kötelezünk, maximum csak ajánljuk.

 

A A Program kalkulált részvételi költsége: 39000 Ft/fő (Minimum 35 fővel számolva). Ennél kevesebb jelentkező esetén a részvételi díj kis mértékben emelkedhet.

(Egyesületi tagjaink részére 36000 Ft/fő)

 

Az előre kalkulált részvételi költségek az alábbi kiadásokat tartalmazzák:

  • kényelmes autóbuszos utazást,
  • a szállás és félpanziós ellátást,
  • a szervezett programok költségeit (tánc est, néprajzi bemutatók)
  • a szervezési költségeket
  • az egyesületi hozzájárulást

 Jelentkezéshez kérjük

 KATTINTSON IDE!

és töltse ki a regisztrációs felületet!

Amennyiben a regisztrációs felület rákattintásra nem jelenik meg, abban az esetben sajnos már jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.

A regisztrált jelentkezőktől 10000 Ft (útiköltség hozzájárulás) összeget kérünk átutalni a Százlábú Egyesület számlaszámára, mely egyben helyfoglalónak tekintendő. A befizetéskor a közlemény rovatba kérnénk feltüntetni a "Kalotaszeg" kifejezést valamint a programra jelentkező(k) nevét is a könnyebb azonosítás érdekében.

Számlaszámunk: Százlábú Egyesület OTP 11733003-20120564 

Figyelem!

Maximalizált létszámunk ezen a programon 45 fő! Túljelentkezés esetében csak az érvényes regisztráció és a helyfoglaló befizetésének időrendjét tudjuk alapul venni! Hivatalos visszajelentést csak az érvényes regisztráció és a helyfoglaló (útiköltség hozzájárulás 10000Ft/fő)  befizetését követőlen áll módunkban küldeni a jelentkezés alkalmával megadott e-mail címre.

2017-es Húsvéti Kalotaszegi programunk rövid zenés, képes összeállítása.  (kattints a szövegre)

 

 

  További információk a kirándulással kapcsolatban: Zanócz Róbert 70/3340841 info@szazlabu.hu