Bringatúra a Júlia Alpokban 2019.08.19-25.

Kerékpártúra a Alpokban???  

Olyan, amely csodás tájakon hegyek és völgyek között fut, hosszabb, nagyobb emelkedők nélkül??

Van ilyen??

IGEN! IGEN! IGEN!

 

A „történet” még a XIX. század közepéig vezethető vissza, amikor is az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb kereskedelmi kikötőjébe, (az Adriai tenger partján található) Triesztbe futottak be a Császárság főbb kereskedelmi, és vasúti útvonalai. Egy ilyen, (egykoron fontos), mostanára már teljesen feleslegessé vált, híresen szép nyomvonalra, pár évvel ezelőtt parádés kerékpárút épült.

A tükörsimaságú aszfaltcsík alagutakon és viaduktokon fut keresztül, egykori őrházak és állomásépületek között kanyarog, fenn havas sziklacsúcsok, lenn zöldellő völgyek kéklő folyók…” Csodaszép vidék! Óriási élmény, begördülni az “állomásokra” és pihenésképpen meginni egy jó olaszos kávét, vagy megenni egy ebédet egy egykori vasúti épületben kialakított étteremben.

 

Persze ha-már erre a vidékre „tévedünk” nem elégedhetünk meg az egykori Milleneumi vasút helyén létrehozott kerékpárút szakasz végig tekerésével, hiszen azt 2 nap alatt (átlagos tempójú tekeréssel) magunk mögött is hagyhatjuk... Ezért kerékpártúránk további útvonalát úgy állítottuk össze, hogy az körtúraként a fantasztikus szépségű Júlia Alpokat járja majd körbe. Érintve olyan csodálatos természeti és történelmi vidékeket látnivalókat, mint pl. a Bledi-tó, a Bohinji-tó, vagy az I. Világháborús emlékhelyeket felsorakoztató Isonzó (Soca) -völgye stb...Össz távunk e néhány nap alatt csupán 260Km lesz de az, hihetetlenül szép vidékeken vezet minket körbe az Olasz és Szlovén  Alpok meseszerű vidékén.

 

Programunk alkalmával nem csak tekerünk, hanem rövid gyalogtúrákra, vadvízi evezésre, !! múzeum és emlékhely látogatásokra, gasztronómiai érdekességek megkóstolására is alkalom nyílik. Így téve teljessé ezt a vélhetően igen felejthetetlen jó pár napot az Alpokban.  A Júlia Alpok az utóbbi években Európán belül az aktív és ökoturizmus kiemelt célpontjává vált. Nem véletlenül. Ezt a vidéket gyalogos, bringás, vízitúrás, szikla és hegymászók ezrei keresik fel főképpen a nyári hónapokban!! Télen pedig közkedvelt sí terepei vonzák a látogatókat.

Szállásaink, Olasz és Szlovén területeken, jól felszerelt kempingekben, saját sátrakban lesznek, amelyek meglétéről mindenkinek magának kell gondoskodnia.

 Kivéve Sella Nevea-ban (Olaszország) ahol 1 éjszakát, több csillagos Hotelben töltünk majd 2 ágyas szobákban. Ehhez a szálláshelyhez reggeli is jár!

Egyébként az étkezés a többi napon önellátó! Az utunk során több települést is érintünk, ahol a boltokban, Szupermarketekben a felhasznált élelmiszerkészleteket pótolni lehet majd. Ez a terület teljesen „Eurós” övezet, ezért kérünk mindenkit, hogy költőpénzként azt hozzon magával!!

A csomagjainkat, (sátrakat szivacsokat egyéb felszereléseket, ruházatot stb.. a kísérő kisbusz szállítja, minden túranapon folyamatosan utánunk, ezért azokat nem kell majd cipelnünk a bringákon a túránk során.

Nehézség!!??

A kerékpártúránkat próbáltuk úgy, (és olyan útvonalra) megtervezni, hogy ott a lehető legkevesebb szintemelkedésekkel találkozzunk. Az első 2 napon ezt szinte maradéktalanul meg is tudjuk valósítani hiszen az egykori kisvasút nyomvonala nem engedhetett meg különösebben nagyobb emelkedőt és lejtőt… A többi napon egy-két alkalommal kell számítanunk olyan nagyobb szintkülönbségekre, ahol a gyengébb fizikummal rendelkezők is 1-2 órás kerékpár (fel) tolással simán vehetik az ellőttük álló néhány km-t.  Azt viszont senki ne várja, hogy ezen kívül, a ránk váró 260Km-en csak is vízszintesen fogunk majd tekerni. Előfordulnak majd kisebb, rövidebb emelkedők vagy lejtők is a napi távok alatt, de ezek igen elhanyagolhatók a többi hegyvidéken végig haladó kerékpáros útvonalakhoz képest!! A kísérő kisbusz és a kerékpár szállító tréler (ami szállítja a személyes csomagokat is) folyamatosan a csoport után halad, és ha valami nagyobb probléma van akkor az segítséget tud nyújtani.

A tavalyi évben lezajlott németországi és ausztriai bringatúránkhoz hasonlóan az idén is együtt, szervezetten, Vasúton, Vonattal utazunk a bringatúránk első állomására, Szlovéniába, majd a körtúra végeztével (6 nap múlva) ugyanonnan haza.

A Budapest Déli pu-ról induló (és majd oda is érkező) nemzetközi gyorsvonatra a csoportos menetjegyet az Egyesület rendeli (és veszi is majd meg), aminek az árát a részvételi költség tartalmazza.

FIGYELEM!

A belföldi vasúton történő utazásokra Békéscsaba—Bp Keleti pu és vissza Bp.Keleti pu.—Békéscsaba szakaszra mindenkinek magának kell megvásárolnia majd a menetjegyet!! Ez azért van így, mert a belföldi utazásra többeknek van valamilyen kedvezménye (pl. nyugdíjas, pedagógus, stb..) amit csoportos jegy vásárlása esetén nem vehetne igénybe.

Részletek:

 

1.nap: 2019.augusztus.19. hétfő  Gyülekező 14:30kor Békéscsabán a Vasútállomás melletti Penny parkolóban. A bringák felpakolása a kerékpárszállító trélerre. A nagyobb csomagok bepakolása a kisbuszba. Olyan nagyobb méretű dolgokat érdemes bepakolni majd a szállító járműbe, ami nélkülözhető a vasúti utazásunk alatt. (másnap reggelig) Pl. sátrak, szivacsok, a ruházat nagyrésze stb..  Személyi Igazolvány vagy Útlevél mindenkinél legyen magánál!! Ezt követően. Indulás Budapestre a Békéscsabai vasútállomásról a 16:15-kor induló gyorsvonattal.  Érkezés Budapest Keletibe: 18:50-re.

  1. Átszállás: Budapest Déli pu.-ról 20:30-kor induló nemzetközi expresszre. Útirány Budapest—Ljubjana. Érkezés a Szlovén fővárosba reggel 05:15-kor.

Figyelem!

Az előzetes tervek szerint 4-6 fős, fekvőhelyekkel rendelkező kabinokat rendelünk meg + felárért, hogy az éjszakai utazást pihenéssel tudjuk tölteni. (Ugyanúgy visszafelé is ilyen kabinokat tervezünk igénybe venni.) Mivel, hogy nincsen (még) arról információnk, hogy az ilyen fülkékbe takarót, vagy ágyneműt is biztosítanak-e, ezért egyenlőre úgy kell készülni, hogy a hálózsákját mindenki hozza magával!

  1. Átszállás Ljubjana – Jesenicze közötti vonalra. Érkezés a menetrendtől függően Bled – Lesce állomásra kb. reggel 8 óra körül.
Bledi-tó
Bledi-tó

 

2. nap (aug.20.) kedden (reggel a vonatról leszállva) a Bringák átvétele a szállító járműről a vasútállomáson. Bringás városnézés a festői Bled városka és gyönyörű tavának mentén, valamint annak környékén... Időnk függvényében kétkeréken megkerüljük együtt ezt a csodaszép alpesi tavat (is.) Ezután tovább haladunk a kijelölt bringaúton a Bled-- Kranjska Gora szakaszon. Útközben némi kis kitérővel a híres Vintgar-szurdokot is utunkba ejtjük, melyet gyalogosan, (szájtátva 4€-ért) tudunk megcsodálni.

 

A meseszerű Vintgar-szurdok Bled-től mindössze pár kilométerre terül el.

A szurdokon a Radovna-folyó kisebb vízesésekkel, medencékkel, zúgókkal tarkítva kb. 1600 méter hosszan folyik keresztül, és végül ez a pompás túraútvonal a 16 méter magasból alázúduló (Šum-)vízeséssel zárul. Nemcsak Szlovénia, de Közép-Európa egyik legszebb szurdok völgye is egyben, ahol a víz (a mészkőnek köszönhetően) meseszerűen, smaragdzöld színű.

Gyalogtúránk után újra nyeregbe szállunk és a Száva folyó egyik ágát követve érkezünk délután az első táborhelyünkre Kranjska Gora-ba, a helyi kempingbe. (aznapi bemelegítő távunk így kb. 45-50km lesz)

·         3.nap (aug.21. szerda) Indulás reggeli után a Kranjska Gora (Slo)—Tarvisio, -Pontebba, - Chiusaforte, Sellea Nevea (Italia) útvonalon.

Ezen a szakaszon találkozunk a legtöbb viadukttal, alagúttal, egykori patinás állomásépülettel is, amelyek a Monarchiai időkből maradtak vissza az egykori Millenniumi vasútvonalból.

 Aznapi távunk legvégén vár ránk egy erőteljesebb emelkedő, (is) amelyet szabadon választva, tekerve, vagy feltolva, (vagy éppen könyörögve a kísérő kisbusznak, hogy felvegyen…) tehetünk magunkévá… E-napi szállásunk egy helyi több csillagos kényelmes Alpesi Hotelben lesz, 2-és 3 ágyas szobákban, amihez másnap reggeli is jár!! (napi táv: 72km)

 

 

·         4.nap (aug. 22. csütörtök) Sella Nevea, Forte Dell Predil, Predil-hágó, Bovec (Slo) Ezen a napon is (de csak az elején.) előfordul néhány km erősebb emelkedő, amelyet nyugodt tempóban tolva tehet meg az, aki nem szeretne megszakadni a tekerésben. Ezután viszont (a Predil-hágótól) 2 napon keresztül szinte folyamatosan csak ereszkedünk majd a festői Isonzó (Soca) folyó mentén…

e-napi szállásunk a helyi aktívturizmus központjaként számontartott Szlovéniai kisvárosban; Bovec-ben, a helyi kempingben lesz. (Napi táv: kb.35km)

 

 

·         5.nap (aug.23.péntek) Bovec- Kobarid, - Tolmin,   Ezen a napon délelőttre (a Békéscsabáról elszármazott Krajcsó Petinek köszönhetően) igazi vadvízi túrán vehetünk részt a híres Soca folyón azokkal, akik nem vetik meg a „vizes” (adrenalint fokozó) kalandokat sem. A délelőtti fakultatív program költsége:36€   http://hu.socasplash.com/services/fel-napos-rafting/

Lehetőség van arra is, hogy a csapat azon tagjainak (akik vízen ereszkednek le a folyón) a bringáit feltegyük a trélerre, amit előre viszünk a kiszálló helyre, ahol visszakapják majd azokat. Innen lehet folytatni tovább majd a bringázást.

 

E-napra (délutánra) terveztük be a híres Kobaridi (Caporettói) hadtörténeti múzeum meglátogatását is.

 

Ennek a (igen színvonalas tárgyi, és dokumentációs anyaggal bővelkedő) Hadtörténeti Múzeumnak köszönhetően (többek között magyar nyelvű tájékoztató film segítségével is) vissza repülhetünk a múlt század eleji vérzivataros történelmi időszakba. Az éppen itt, ezen a helyen, (102 éve) történt híres Caporettói áttörésnek köszönhetően az addig megmerevedett, vérrel áztatott frontvonal, közel száz km-rel nyugatabbra került (a Piave folyó völgyébe) és ezzel véget értek a híres Isonzó menti öldöklő nagy csaták. Ez a semmihez sem fogható mészárlás az addigi történelem során soha nem látott számú áldozatot szedett mindkét oldalon.

Ezen a szakaszon utunk során több I.Világháborús („nagyháborús”) emlékhellyel, hősi temetővel, egykori harcálláspontokkal, lövészárkokkal, bunkerekkel és erődökkel is találkozhatunk majd.

·         Estére érkezünk következő szálláshelyünkre Tolminba, a helyi kempingbe.

(napi táv:44km)

 

 

 

6.nap  (aug. 24. szombat)  Reggel Tolminból a közeli Most Na Soci településre kerekezünk ahol bringáinkat feltesszük a szállító trélerre és azok nélkül vonatra szállunk a helyi vasútállomáson. Hegyi vasúton utazunk hidakon, viaduktokon és alagutakon keresztül Szlovénia egyik legszebb alpesi látványosságához a Bohinji-tóhoz. Ettől a tó-tól ered a dél-szlávok híres folyójának (a Szávának) a fő ága is.

 

A csodálatos szépségű Bohinji-tó a Triglav Nemzeti Park része, és szinte a partjától magasodik az a hegyvonulat, amelynek csúcsa- és egyben Szlovénia legmagasabb pontja, maga az impozáns Triglav (2864 m).

A vonatról leszállva újra bringával megyünk tovább és végig kerekezzük a tó déli partját, több pihenővel. A tó délnyugati „sarkában” található Ukanc település, ahonnan gyalogos turistaút vezet felfelé a tengerszint feletti 900m-en található Savica-vízeséshez, amelyet a Száva folyó eredési pontjaként tartanak számon. A 78 méter magas, (szinte teljesen függőleges vízoszlop) pazar látványa nem mindennapi élményt ígér azok számára, akik veszik a fáradságot és felkaptatnak gyalogosan ehhez a ponthoz.

 

Ezután a délutáni órákban Bohinjska Bistrica érintésével átkerekezünk a számunkra már ismerősnek tekinthető gyönyörű Bledi-tóhoz, (ahonnan ezt a körtúránkat is indítottuk pár nappal azelőtt), és a felszerelések valamit a bringák felpakolása után búcsút intünk ennek a pár napos Alpesi varázslatnak.

Újra vonatra szállunk a Bled – Lesce állomáson, (majd késő este átszállunk Ljubljanában a nemzetközi hálókocsis vonatra) és utazunk vissza Magyarországra. A vonat reggel 08:30- ra ér be Budapest Déli Pu-ra. Átszállás után Bp. Keletiből indulva kb. dél körül érünk haza Békéscsabára.

___________________________________________________________________

 

A programot Zanócz Róbert és Mokrán Zoltán vezetik és segítik.

Erre a programunkra a hagyományos utas biztosításon kívül a sport- baleseti biztosítás kötését is erősen javasoljuk mindenki számára.

Továbbá, minden egyes résztvevőtől kifogástalan állapotú és megbízható kerékpárt kérünk hozni védő és biztonsági felszerelésekkel ellátva.

A program előre kalkulált részvételi költsége:

-          Egyesületi tagjaink részére: 200€ + 20 000Ft

-          (még) Nem tagjaink részére 220€ +20 000Ft

Amely tartalmazza:

·         A nemzetközi vasúti utazások teljes költségét oda-vissza (+ a háló kocsis felárakat is)

·         A kerékpárok és a csomagok, felszerelések közúti szállítását,

·         A túra alatt a közúti kíséretet, asszisztenciát,

·           A szállások díját a kempingekben, és a Hotelben is.

·         A szervezés és lebonyolítás költségeit,

·         Az egyesületi hozzájárulást.

 

Figyelem!

Erre a programunkra csak max. 25 fő jelentkezését tudjuk elfogadni.

A jelentkezések sorrendjét a regisztráció, és a foglaló összeg befizetésének időpontja határozza meg!

 

Erre a kerékpáros túraprogramra jelentkezni, regisztrálni:

 

IDE KATTINTVA  lehet!

 

(amíg a fenti sorra kattintva felugrik a regisztrációs felület, addig vannak szabad helyek)

 

A regisztrációt követően Egyesületünk 11733003-20120564 számlaszámára 20 000Ft előleg befizetését kérjük megejteni, amelyet hely foglalóként kezelünk.

A fennmaradó összeget €-ban csak a helyszínen, a túra alatt szedjük össze.

A befizetéskor a megjegyzés rovatba a jelentkező nevén túl a „Bringatúra az Alpokban 2019” kifejezést kérnénk feltüntetni azonosításként.