Tisztelt táborozó gyerekek!
Tisztelt szülők!
Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy egyesületünk az idei nyáron is megrendezi
hagyományos
Ifjúsági vízi táborát!
Időpont: 2023. 07. 02-08.
Ezt a közel 20 éve, (minden nyáron!) megrendezésre kerülő fantasztikus hangulatú táborunkat az érintetlen vízi világ, a csodálatos természetben való kalandozás, napfény, sok-sok fürdőzés, sátras táborozás, csillagfényes folyó parti esték és tábortüzek, hajnalig tartó kártya és duma partik, új kapcsolatok, igaz barátságok, valamint a visszatérő ifjú táborozók egyre nagyobb száma jellemzik leginkább.
Egy ilyen kalandban részt venni, igazán életre szóló élményt jelent minden fiatal számára!
Vízi táborunkhoz az idén is a Körösöket választottuk helyszínül.
Nem véletlenül, hiszen e vidéket, annak érintetlenségét, nyugalmát, a táj elképesztően gazdag természeti értékeit, ezt az igazi vízi világot, kevés más tájegységünk tudja így egyben, ilyen komplexen nyújtani. A tábort tapasztalt túravezetők, pedagógusok vezetik.
A vízi táborunk a Fehér és a Fekete Körösök összefolyásánál (Szanazugban) kezdődik és Szarvason a Holt-Körösön ér végett. Ezáltal, e pár nap alatt szinte az összes Körösön fogunk evezni.
Esti pihenőhelyek és szakaszok:
0.nap 07.02. (vasárnap) délután érkezés egyéni (és) vagy szervezett formában Doboz-Szanazugba
1. evezős nap (hétfő): Szanazug- Gyula városerdő - Szanazug 12 km (Fekete-Körös)
2. evezős nap (kedd): Szanazug- Gyula-Remete- Békés 14 km (Fehér-Körös, Kettős-Körös)
3. evezős nap (szerda): Békés- Köröstarcsa- Félhalom 26 km (Kettős és Hármas-Körös)
4. evezős nap (csütörtök): Félhalom- Gyomaendrőd- Kisörvető gátőrház 27km (Hármas-Körös)
5. evezős nap (péntek): Kisörvető - Szarvas-belváros (Ifj. tábor) 16km (Hármas-Körös, Holt-Körös)
6.nap 07. 08. (szombat): reggeli után táborbontás (könnyes búcsú) és haza utazás.
TÉRKÉP
A gyerekek csomagjait minden nap, zárt teherautó viszi egyik állomásról (táborhelyről) a másikra. Ezért napközben a kenukban a kötelező tartozékokon kívül semmi felesleges (és értékes) cuccot nem kell vinni, cipelni.
Az ifjú vízitúrások részére napi háromszori tartalmas étkezést biztosítunk, amelyből általában az esti a főtt étel. (meleg vacsora). Napközben előre elkészített úti csomagból étkezünk.
Jól bejáratott, több éve (évtizede) használt esti táborhelyeink mindig olyan természeti környezetben (a vízparton) lesznek, amihez a közelben büfé, és (vagy) élelmiszer bolt is található. Minden táborhelyen rendelkezésre áll folyóvizes öblítésű WC és zuhanyzási lehetőség is.
A táborba való jelentkezés feltétele a betöltött 10. életév és a megbízható úszás tudás.
Felső korhatár 17 év
Program:
0. nap: 2023. 07. 02. (vasárnap)
Egyéni utazással:
Találkozó 2023. 07. 02-án (vasárnap) du. 16-18 óra között a Békés megyei Doboz-Szanazug, (Körös menti nyaraló pihenő hely) Tölgyes u. 2018/1 alatti „Árnyas terasz” táborhelyen, a buszfordulónál. (Körösök Vizitúra bázishelye) Ide lehet hozni a gyerekeket. Szanazug a Fehér és a Fekete-Körösök összefolyásánál található festői üdülőhely. Békéscsabától 15, Gyulától 8, Doboz községtől 3 km-re.
A bázis a Körös folyó Dobozi oldalán található.
Szervezett formában:
Pedagógus kíséretével, vonattal „leutazók” számára gyülekező és találkozó hely, 2023. 07. 02. (vasárnap) Budapest Keleti pu. 14:45-15.00 között a Békéscsabára 15:10 induló (és 17: 40-re érkező) vonat utolsó kocsijánál. (Tehát nem a mozdonynál, ami az első, és a legelején található a szerelvénynek)
A szülőket kérjük, hogy a gyerekek számára a vasúti menetjegyet ELŐRE váltsák meg, (Budapest-Békéscsaba , valamint a Szarvas-Budapest Keleti Pu.viszonylatra) és azt a kísérő nevelőnek (papíralapúan) adják át majd a helyszínen. A menetjegyre kérjük majd ráírni a gyerek nevét is. ( A vasúti utazáshoz diák igazolványt is hozni kell.)
Egy kis segítség a MÁV-tól ezzel kapcsolatban: https://www.youtube.
_______________________________________________________________
A kísérő nevelő(k) telefonszámát az utazás előtt néhány nappal e-mailban közöljük
a táborozó gyerekek szülei felé.
A Békéscsabára való érkezést követően a csoport Doboz-Szanazugba a menetrend szerinti autóbusszal fog kijutni, amelyre kérnénk még + 350 Ft-ot biztosítani.
Az autóbusz a békéscsabai autóbusz állomásról 17:50-kor indul Doboz Szanazugba. Ide lehet hozni azokat a gyerekeket is, akik „helyben” laknak, de nem tudnak önállóan kijutni Szanazugba.
-Szanazug-
A szanazugi bázisra való érkezés és a regisztrációt követően a program sátorállítás, ismerkedés a helyszínnel, a környékkel, fürdőzés a helyi, homokos szabad strandon.
20 órától meleg vacsora. Vacsora után tábortűz ismerkedés.
A táborhely szabadstranddal, büfével rendelkezik.
1. nap: 2023. 07. 03. (hétfő)
Reggeli után fürdőzés a helyi szabad strandon. Ismerkedés a vízitúra eszközökkel, evezési technikákkal. Tanulás és gyakorlás kajakokkal, kenukkal, a túravezetők segítségével.
Ebéd után laza „bemelegítő” túra Szanazugból, Gyula Városerdőre, (szabadstrand, büfé) + a mályvádi erdők felé, majd vissza Szanazugba a Fekete-Körösön. (12 km)
Este vacsora, pihenés, szabadidős buli programok.
2. nap: 2023. 07. 04. (kedd)
Reggeli után sátor és táborbontás. Bepakolás a teherautóba. Fürdőzés, majd indulás a vízen (Kettős-Körösön) evezve Szanazugból - Békésre. Békésen a vízparti Dánfoki Üdülőközpontban töltjük az éjszakát. (14 km evezés ezen a napon.)
A táborhely szabadstranddal, focipályával, büfével rendelkezik.
3. nap: 2023. 07. 05. (szerda)
A kora reggeli összepakolás és a bőséges reggeli után indulás az első hosszabb szakaszunkra. Ezen a napon, a Kettős-Körösön kezdjük az evezést, majd a köröstarcsai pihenőhely után 7 km-re „találkozó” Kettős és a Sebes-Körösök összefolyását követően már a Hármas-Körösön folytatjuk tovább a lapátolást a közelben található Félhalmi I. sz Horgásztanyáig. Aznap este ezen az igazán hangulatos helyen lesz a szállásunk. Békés-Köröstarcsa-Félhalom I. sz Horgásztanya. 27 km
A táborhely büfével rendelkezik.
4. nap: 2023. 07. 06. (csütörtök)
Ugyancsak a korai összepakolást és a tartalmas reggeli elfogyasztását követően időben indulunk a soron következő napi szakaszunkra. Ezen a napon Félhalomról indulva A Hortobágy-Berettyó befolyójáig evezünk, elhaladva Gyomaendrőd városa mellett.
Több hosszabb-rövidebb pihenővel és sok-sok fürdéssel lazítjuk magunkat napközben az evezést megszakítva.
Esti táborhelyünk a kisörvetői gátőrháznál lesz, Szarvastól már csak néhány km-re...
A táborhely büfével, birkákkal és bocikkal (friss tejjel) rendelkezik.
5. nap: 2023. 07. 07. (péntek)
Még 9-10 km-t evezünk a Hármas-Körösön, majd a Békésszentandrási Duzzasztó előtt átemeljük hajóinkat a Szarvasi Holt-Körösre (Kákafoki-holtág) és ott folytatjuk a lapátolást tovább, Szarvas belvárosa felé. Érkezésünk a holtág partján található Szarvasi Ifjúsági Táborba a kora délutáni órákban. Délután besétálunk a szemközti városközpontba „boltozni”, fagyizni. Vacsora után búcsú buli tábortűzzel. A táborhely szabadstranddal, strandröplabda pályával és büfével rendelkezik.
6. nap: 07. 08. (szombat)
A (nem) korai ébresztő után az utolsó közös reggeli. (brühüühüüüü)
A gyerekekért 09:30 – 11:30 óra között lehet jönni a Szarvasi Ifjúsági Táborba.
IFJÚSÁGI TÁBOR Erzsébet Liget 5323, 5540 Szarvas
Vonatosok 11:30-kor indulnak pedagógus kísérettel vissza Budapestre.
Ne nézzé, evezzé!
Amit a táborba hozni kell:
Saját sátor, hálózsák, matrac/polifoam. (Barátok, testvérek hozhatnak közös sátrat is.) Tisztasági csomag, törölköző(k), zseblámpa, erős faktorú napkrém (naptej) nyári sapka vagy kendő az erős napsugárzás miatt, napszemüveg, papucs/vízi cipő. Esőkabát, meleg öltözet is. (melegítő alsó, felső, zokni, zárt cipő) Étkészlet, műanyag vagy bádog (mélyebb) tányér, műanyag bögre. (nem eldobható, mindenki mosogat maga után) újratölthető kulacs (legalább 1 literes)
A vízi tábor teljes részvételi költsége:
68 000 /Ft/fő
amely tartalmazza.
- a táborozás alatti összes étkezés költségét, a szállások táborhelyek díját,
- a csomag előre szállítás, a parti autós kíséretet költségét, a túravezetők és a nevelői felnőtt felügyelői jelenlét és és aszisztencia költségét, a vízitúra eszközök és kiegészítők bérleti díját. (kenuk, evezők, mentőmellények, vízhatlan hordók, szivacsok, kötelek stb...) és azok közúton való szállításának költségét.
Jelentkezni, regisztrálni:
További infók kérhetők:
vagy a
+36-70/3319100,
+36-70/3340841 számokon.
Goooo!